Amit Zoran és Marcelo Coelho
 
Nem mindegy, hogy az ételek tudományáról beszélünk, vagy az ízek, és a főzés tudományáról. Nyilván ez utóbbi vonatkozásában beszélhetünk molekuláris gasztronómiáról. Bár mostantól ennek is érdemes figyelembe venni egy teljesen új aspektusát. Két fiatalember a MIT-ről: Marcelo Coelho (szép neve van), és Amit Zoran, (szintén szépen cseng) bemutattak egy teljesen új terméket, hogy ezzel a semlegesítő kifejezéssel éljek, „Cornucopia” néven, amely kapcsán egy új jelenséggel, a „digitális gasztronómiával” nézhetünk farkasszemet. (Talán nem véletlen, hogy találmányuknak a bőségszarú nevet adták) 
A "Digital Fabricator," egy un. ételnyomtató. Ezzé válhat a főzés, méricskélés, kevergetés, forralás, sütés, és előzetes kóstolás, vagdalás, darálás nélkül. Kis termosz formájú tartályok helyezkednek el a nyomtató tetején, mint amolyan tintapatronok, bennük a hűtött alapanyagok. Majd ezen alapanyagok kombinációja, különböző hőmérsékletű, melegítő, és hűtő csövecskéken keresztül jut a keverő tartályba, útközben aroma és textúra beavatkozás részesei is lesznek. Ez a precizitás elképzelhetetlen más technikák alkalmazása során. A Virtuoso Mixer végtelen mennyiségű kombinációra képes az alapanyagok, a hőmérséklet, és az eljárások vonatkozásában. Természetesen, ha a kombináció sikeres, akkor a szerkezet digitálisan tárolja a receptet. A "Robotic Mixer" pedig egy számítógép vezérelt mechanikus eszköz, amely a friss alapanyagokat képes bármilyen módon feldolgozni: a fej különböző cserélhető eszközöket tartalmaz, mint fúrófejek, ásvány, és fűszer fecskendőket, és egy alacsony teljesítményű lézer diódát, amely programozhatóan, vágja, főzi és fűszerezi a robotkar által tartott ételt. Az alsó rész egy fűthető plató, amely szabályozható hő leadás mellett főz, amíg a robotkar mechanikus átalakításokra képes az alapanyag vonatkozásában: sűrít, formáz, de kontrollál is. 
Mi itt a végeken persze elgúnyolódhatunk az ilyen abszurd históriákon, de azért vannak ésszerű szempontok, amelyek szerint egy halvány gondolatsort megér ez a történet. Egyrészt, ha ezzel a módszerrel készülnének a tömegétkeztetés ételei, akkor rendkívül jelentős megtakarítást eredményezhetne az alapanyag felhasználásban, ami kevesebb kidobott ételt jelentene, és ez értelemszerűen több éhező táplálását is lehetővé tenné. Másrészről az elkészült ételekben pontosan annyi tápérték összegződne, ami az előírás szerint szükséges az egészséges táplálkozáshoz. Ennek beláthatatlan következményei lehetnének. És még egy dolog: ez a módszer rendkívül környezetbarát is. Azon kívül kevesebb pénzért, több embert lehetne ellátni.
Szóval csak így tovább…kedves uraim…

 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tedaprajev.blog.hu/api/trackback/id/tr62346339

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

napos2600 2010.10.06. 15:08:05

replikátor béta vagy v0.0.26 :)

Ted Aprajev 2010.10.06. 17:35:14

@napos2600: az mi is, hogy jobban értsem..?
süti beállítások módosítása