Ez ám a numera: opálos, mintha víz alatt lenne, érzéki zsírpárnák, vöröses, bordós hús. Puhán, lágyan engedi magát némi közepes erejű ütés nyomán, éppen csak kiterül.

A Fény utcai piacon Radics úrnál veszem, még eddig nem csalódtam. Már a vétel, a bárd jótékony csapkodása pillanatában tudom, hogy mi lesz belőle. Ott a pultnál sütöm, fejben.

De először egy hatalmas zellert vágok csipsz vékonyságúra, hogy egy kevéske oliva olajon zeller roseibnit sütögessek. Elég hamar megkapja az olaj, szépen barnul. Néhány csepp szarvasgombával ízesített olajat csöppentek rá, frissen aprított zeller levelet szórok rá, és beleforgatom.

A húst szinte a tenyeremmel formázom a kívánt méretűre, és borsozom. Serpenyőben kevés, éppen csak néhány cseppnyi olajat hevítek. Amikor eléggé felforrósodott belevetem a mangalicát, és nagy lángon hagyom pirulni. Mindkét oldalát szépen odasütöm, majd fehérbort öntök rá, két babérlevelet is teszek mellé, és egy kevés őrölt köményt. A bor jófajta Tűzkő zöld veltelini, gyümölcsös, telt. Első nekifutásra hirtelen párologtatom, majd kislángon fedő alatt tovább párolom. Kisvártatva egy kevéske fokhagymát is hozzáteszek, és tovább párolom. Pótolom az elforrt bort, és párolom fedő alatt, majd anélkül. Amikor kész – hiába a mangalica zsírja, a jótékony zsiradék – egy kis kockányi vajat teszek bele, hogy a szósz selymes legyen.

A paradicsom, amit hozzá szeletelek a manapság befőző paradicsomként lenézett, kissé ütődött típus, mindazonáltal a legízletesebb, leveses, valódi paradicsom.