Hát az vesse az első követ önmagára, aki titkon, a szíve mélyén nem rajong a rántott húsért, de nyilvánosan ócsárolja. Persze manapság, amikor újra gombolt tojásos nokedlik borzolják a kifinomult gasztronómus érzékeit, vagy a tökfőzelék fasírttal felismerhetetlen formában, konzisztenciáját, és textúráját tekintve teljesen más kivitelben tekeredik, vagy ne adj’ isten tornyosul a tányéron, akkor panírozott készítményt említeni, olyan, mint ördögnek lóbálni a tömjénfüstöt. Pedig evidencia, hogy országos viszonylatban, akár házi, akár melegkonyhás vendéglátó ipari egységek vonatkozásában a rántott hús mindent visz: tarol.
Valami atavisztikus vonzalom lehet a magyarázata, hogy a közép-európai ember, főleg, ha konyha közelébe, vagy csak tűzhely közelébe kerül, akkor az első dolga, hogy a keze ügyébe akadt húst, mintha csak szégyellné annak pőreségét, tüstént morzsába burkolja, és azonmód a forró zsírba, bocs, manapság már többnyire olajba veti. Nincs vasárnapi ebéd ezen panírba fojtott hús darab nélkül. Valamikor, még nem is olyan rég, ha gúnyos megvetéssel akartuk illetni a kulináris sivárságot, a begyepesedett, fantáziátlan magyar konyha világát, a fogyasztói igénytelenséget, akkor a „kirántotthúsrizsával” megvető szókapcsolatával fejeztük azt ki.
Ennél lényegesen bonyolultabb a helyzet, mert a világ boldogabbik felén, ahol már régen elvonultak a gasztró forradalmak, vagy elcsitultak zajai, és inkább csendes utóvédharcok formájában zajlanak csak, ott a rántott hús némi megújulást követően újfent régi becsületében tündököl. Sőt, már-már a fine dining szentélyek küszöbét is átlépni készülnek a panírozott készítmények.  
 
 
 
 
Egyrészről arrafelé nem tapad a rántott hús fogyasztásához semmiféle negatív, underclass bélyeg, másrészről ugyanúgy, mint más ételek esetében átestek némi kötelező ráncfelvarráson, és ami a legfontosabb nemes alapanyagok felhasználásával, szigorú technológia fegyelemmel készülnek. Helyük van a jobb éttermek étlapján, és az otthoni készítésük sem titkolnivaló. Egyébként, szinte nincs olyan nemzet, ország, amely gasztronómiai kultúrájában ne alkalmazná a bundázást, ezt a talán legősibb módszert, ami mintha a szent kenyér mindenáron való használatát jelentené. Kenyérbe burkolni az nem csak egy eljárás, ami fokozhatja az élvezetet, hanem a kenyér szakrális tartalmának szimbolikus átvitele a más jellegű nyersanyagra.
 
 
 
 
 
Ugyanakkor a közelmúlt gasztronómiai, és politikai kultúrája, ha nem is az ősi szakralitás szempontjából tartotta fontosnak, de kölcsönzött a rántott húsnak egy szintén szimbolikusnak nevezhető tartalmat: a becsületes jólét, a megérdemelt vasárnapi pihenés, a család szocialista szentségét elfogadó és támogató jelentést. A betevő rántott hús a gulyás szocializmusnak, a gulyáson kívül másik jelentős pillére volt.
Ezért történhetett meg az, hogy a rendszerváltozás táján még határozott törekvések mutatkoztak a rántott hús reform vonatkozásában. Ez többek között a mindenáron való, nyakló nélküli, a rántott hús panírja alá szuszakolt töltelékek képében manifesztálódott. Hasonlóképpen, mint a lila vállalkozói zakó felhajtott újjal, a rajta hagyott hímzett címkével ízlés világát tükrözték, nem véletlenül, mert a célcsoport éppen ők voltak, akik büszke vállalkozói létükből kifolyólag vágyták a rántott húst, de nem ám olyan parasztosan, szocializmusszerűen, ahogy nemrégen, hanem, ahogy a művelt nyugat elképzelt gazdagjainak dukál: gazdagon töltve.
A megújító törekvés hamvába holt, mert jöttek a valódi gasztró forradalmárok, akik nagy buzgalmukban kisöpörték a szcénáról a rántott húst és társait, mert úgy tűnt, hogy az ellenség felőrlése az első rohamban nem tűrhet bizonytalanságot, nem kegyelmezhet. Ez aztán végképp magával rántotta a rántott húst. Persze underground formában, mint győzedelmes szubkultúra töretlen népszerűségnek örvend, sőt továbbra is viszonyítási pontnak tekinthető. Lényegében csak reformerek tartják karanténban a rántott húst, és igyekeznek kisebbségnek feltüntetni, habár egyértelműen többségben van. Magyarország nem enged a rántott húsból. Most már világosan látszik, hogy a csendes többség újból arccal a rántott hús felé fordul. Tehát nem marad más hátra, mint a gasztró reform részéve tenni, és inkább azon munkálkodni, miként lehetne visszaadni a becsületét a rántott húsnak, beemelni az establishmentbe. Ezúttal attól sem riadok vissza, hogy megjövendöljem a rántott hús elképesztő erejű feltámadását, azon egyszerű oknál fogva, mert szerintem megtestesíti mindazon ősi érzeményeket, amelyek a házias, családi étkezések emlékével kapcsolatosak. Ő maga a rántott nosztalgia! Meg azért is, mert egész egyszerűen nagyon finom, közérthető, az, ami. Nem álcázza magát. Éljen a rántott hús!
Kisérleti stádiumban van a trianoni rántott hús: itt látható nyersen, és kissé összement formában, de azért emlékeztet még a régi dicsőségre...

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tedaprajev.blog.hu/api/trackback/id/tr82290539

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Csíki Sándor · http://www.foodandwine.hu 2010.09.13. 13:10:13

Hmmm, nálam is éppen előkészületben egy rántotthús poszt,ami csak erősíti, hogy a rántott húsnak jelene, s jövője is van. :) Az írást élvezettel olvastam, s egyet is érttem vele. A rántott hús, a jó rántotthús nem érdemel mást, mint dicséretet. Értő kézzel készítve szeretnivaló (s megbízható) étel.
süti beállítások módosítása