Valódi háború dúl Amerika államai között, amely időről időre váratlan fordulatokat vesz, hogy az emblematikus húspogácsa: a híres-neves hamburger honnan is származik, melyik állam vallhatja magáénak a dicsőséget, hogy ott született meg a darált húsból készült pogácsa, amiből milliárdokat adnak el a világon és USA szerte.
Nézzük csak, mely városok rivalizálnak a hamburgerért.
 
Athén, Texas?
 
A legismertebb hamburger csata valamikor 2006-ban robbant ki, amikor Betty Brown a texasi képviselőház képviselője, el akart fogadtatni egy törvényjavaslatot, amiben rögzítik, hogy a texasi Athén városa a hamburger igazi szülőhazája. Már a hetvenes években Frank X.Tolbert közölt egy cikket a Dallas Morning News című újságban, amelyben részletezte a hamburger történetét. Tolbert azt állította, hogy egy Fletcher C. Davis nevű úriember elsőként a Szent Louis-i Világkiállításon kínálta a nagyérdeműt hamburgerrel, aki történetesen a texasi Athén városában született. Tolbert idézi a New York Tribune korabeli cikkét, ahol „új szendvics”-ként aposztrofálják a pogácsát és a mozgó árus újításaként tartják számon. Tolbert egy fényképről is említést tesz, amelyen „Old Dave’s Hamburger Stand”-ja látszik. 
Ez a bizonyos Davis egy a világkiállítás közeli városkából származott és fazekasként dolgozott a texasi Athén városában. A fazekasok összejövetelein főzött időnként, majd valahol a bíróság környékén nyitott egy büfét, ahol feltehetően az első hamburgereit is felszolgálta, valamikor a 1880-as évek vége felé. Amikor Davis visszatért a világkiállításról már mások is készítettek a texasi Athénban hamburgert, úgy, hogy emberünk újból fazekasként dolgozott tovább.

Betty Brown „A hamburger eredeti hazája” című törvényjavaslata ellen szavazat nélkül átment a texasi képviselőházon 2007 március 22.-én.
Néhány mondat a törvényből:
 
"Egy riporter a New York Tribune című újságban írt a világkiállításról és az új szendvics fajtáról, amiről megjegyezte, hogy az árus saját találmányaként ajánlotta, mindazonáltal, bár friss sült kenyérszeletekkel adták, zsemle helyett, ez a hamburger korai verziója. Megfelel a mai hamburgernek: darált húsból készült, járt hozzá mustár és majonéz, egy nagy szelet hagyma és savanyított uborkaszeletek szintén. A fogyasztó sült krumplit is kaphatott, amihez sűrű paradicsomszósz is járt. Amikor Mr. Davis megemlítette, hogy a krumpli egy párizsi (Texas álam) barátja intenciói szerint készült, az újságíró félreértve szavait azt írta, hogy francia típusú (french fries) sült krumplit szolgáltak fel hozzá. Azonban Mr. Davis sógorának szóbeli közlése alapján megállapítható, hogy a szendvics még a korábbi fazekas piknik összejöveteleken kapta a nevét, ahol egy német származású honpolgár Hamburg városa után nevezte el, amely város polgárai nagy szakértelmet tanúsítottak darált hús készítésében…”
És a bölcs törvényhozók büszkén meg is szavazták a törvény szövegét.
Betty Brown egész biztos elkeseredhetett egy bizonyos Josh Ozersky cikke miatt (Mr. Kotlett), amely az „Akar egy hazugságot a hamburgere mellé?” címen jelent meg a Los Angeles Times 2007 január 29.-i számában. Ozersky szétrombolta a texasiak törvénybe foglalt reményeit.  
"Asszisztensem Andrea Murphy és én átnéztük a Tribune archívumát és teljes bizonyossággal kijelenthetem, hogy a hivatkozott riport nem létezik, továbbá semmilyen Fletcher Davis nem szerepelt a kiállítás résztvevő listáján. Lényegében semmilyen dokumentált bizonyítékot nem találtunk, ami alátámasztaná a texasiak követelését. A New York Tribune (1900-1910) összes példánya digitalizálva van és bárki átnézheti, kutathatja a new yorki közkönyvtárban. Teljes biztonsággal kijelenthetjük, hogy semmilyen „hamburger” témájú cikk nem jelent meg az említett újságban”. – írta Ozersky.
A „francia sült krumpli” ismert volt a XIX. sz-ban, gyakran idézték is a kor szakácskönyveiben. Senki az 1904-es Szent Louis-i Világkiállítás és Vásár idején nem hihette, hogy a „francia sült krumpli” a texasi Párizsból származhatott.
A „hamburger” megnevezés már évtizedekkel korábban is használatos volt.

Louis’s Lunch New Haven-ből mást állít…
 
A new haveni Louis’s Lunch weboldala szerint az eredeti hamburger Connecticut-ból származik: Az 1900-as évek elején egy szép napon egy úriember nagy sietősen betért egy new haveni kis büfébe és olyan ételt kért, amit még sietve, elmentében meg tud enni. Louis Lassen a tulajdonos hirtelenjében összedobott két szelet kenyér között egy sült fasírtszerűséget és útjára engedte a vendéget, és ezzel a történet szerint megszületett Amerika első hamburgere.”
A Louis's Lunch névre hallgató büfé 1895-ben nyílt, majd a feljegyzések szerint 1900-tól kisvendéglőként működött. Marhahúst két tószt között, lehetőség szerint sajttal, paradicsommal és/vagy hagymával, de határozottan ketchup nélkül árusítottak. Louis öntöttvas tűzhelye 1898-ban készült, az biztos.
A Kongresszusi Könyvtár szerint a „hamburger” a Louis’s Lunch-ben született meg és ezt igen gyakran idézik, mint hiteles forrást, cáfolandó egyéb ezzel kapcsolatos állításokat, bizonyítékokat.
Frank Tolbert azt írta 1970-ben, hogy a Louis’s Lunch húsos szendvicset forgalmazott, de nem hamburgert. Az Ozersky féle újságcikk még tovább ment: „az említett étteremben grillezett, darált húsból készülő húspogácsát egy tószt kenyéren adták. Egy ilyen szendvics úgy történelmileg, mint szemantikailag nem lehet hamburger”. Ozersky talált egy 1894-es cikket az LA Times-ban, amelyben említésre került a hamburger. Valóban számos 1900 előtti idézet létezik, ami mindenképpen azt bizonyítja, hogy Louis büféjében nem találhatták fel a hamburgert. 
 
 
Charles Nagreen Seymour-ból, Wsiconsin állam...
 
Charlie Nagreen (1870-1951) Hortonville-ben született. Már 15 évesen 1885-ben húsgombócokat árusított a seymouri vásáron. Egy 1947-ből származó újságcikk azt állítja, hogy: „1885 környékén a darált húsból készült pogácsákat húsgombócoknak hívták” és ez a bizonyos Nagreen azt állítja, hogy ő adta a „hamburger” nevet ezeknek a gombócoknak. Emiatt őt magát is „Hamburger Charlie”- ként emlegették.
1997 január 30.-án a wisconsini közgyűlés kibocsátott egy közös nyilatkozatot Tom Nelson képviselő szorgalmazására, amelyben deklarálják, hogy Seymour városa a hamburger szülőhelye. Mindazonáltal a törvényjavaslat mai napig a levegőben lóg, nem hagyta jóvá az illetékes bizottság.
Más egyéb dokumentum, ami a seymouri elsőbbséget igazolná, nem létezik. Nem tudjuk, hogy „Hamburger Charlie” mikor hagyott fel a húsgombócok árusításával és mikortól helyezte a darált hús pogácsát két szelet kenyér közé. Mikortól nevezte hamburgernek? Talán soha nem tudjuk meg.
Amit tudunk az, az, hogy a „hamburger” név már létezett 1885 előtt is. Ezért érdemes megtartanunk emlékezetünkben Charliet, mert mindenképpen korábbi, mint Fletcher Davis vagy a Louis’s Lunch.
 
 
 
 
 
 
 
Frank Menches Akron-ból, Ohio & Hamburg, New York?
 
Az alábbiakban idézett szöveg az AP hírügynökség tudósítása Akronból, amit 1951 október 5.-én a nagyobb lapok is átvettek:
"Frank Menches, az állítja, hogy valamikor 59 évvel ezelőtt egy megyei vásáron kolbász töltés alkalmával találta fel a hamburgert. Azt mondja, hogy akkor jutott az eszébe, amikor a nagy forgalom miatt elfogyott a kolbász, ami disznóhúsból készült. Amikor a vásári tömeg újból megéhezett utasította a segédjét, hogy daráljon egy kis marhahúst és ezzel egy világhírű amerikai étel indult hódító útjára. A hamburger nevet egy ismeretlen fogyasztó adta a Lorain megyei O. - i vásáron 1892-ben.
Ezzel szemben a Menches testvérek honlapja szerint a név az Erie megyei Hamburg-ban megtartott vásár során hangzott el először:
"A történet szerint Frank és Charles Menches az Erie megyei vásáron 1885-ben, amikor sertéskolbászt árusítottak, annak hirtelen hiánya miatt és a nagy hőség miatt is hentesmesterük tanácsára sertés helyett marhahúst használtak. A testvérek néhányat kisütöttek, de elégedetlenek voltak az ízzel, ezért hozzá kevertek kávét, barna cukrot és még egyéb összetevőket, ami egyedien különös és máshoz nem hasonlítható izt kölcsönzött a végterméknek. A keresztségben a „hamburger” nevet kapta Hamburg (New York álam) városa után, ahol a vásár volt”
 
Egy 2005-ben John Menches-el készült Business Week interjú szerint a „hamburger” a NY álamban lévő Hamburg után kapta a nevét:
"Frank bácsinak nem jutott eszébe semmi használható név és feltekintve meglátta a Hamburg feliratot a vásáron, ami a vásár helyszínét propagálta és azt mondta: legyen hamburger”.
Megint a „hamburger” elnevezés, most úgy 1885 körül a hamburgi vásáron, vagyis bőven 1892 előtt, ami a Lorain megyei vásár időpontja volt. Az 1885-ös dátum közel hét évvel korábbi, mint a Lorain megyei, de lehet, hogy csak a wisconsini „Hamburger Charlie” állításaival szemben találták ki. Az 1892-es história valahogy plauzibilisebb, mint az 1885-ös, mert azt végképp nem támasztja alá semmilyen független forrás, dokumentum.
 
 
 
Oscar Weber Bilby Tulsa-ból, Oklahoma?
 
Állítják, hogy a tulsai Oscar Weber Bilby, Oklahomából találta fel a hamburgert egy szabadtéri főzés alkalmával 1891 július 4.-én. Majd Oscar és fia Leo 1933-ban megnyitotta a család első hamburgeres standját Tulsában. 1995-ben Oklahoma kormányzója Tulsa városát hirdette ki a hamburger szülővárosának
Semmilyen dokumentum nem áll rendelkezésre, amely azt bizonyítaná, hogy a hamburgert Tulsában találták volna ki. Ha az a hamburger annyira sikeres és ízletesnek bizonyult, akkor miért kellett 40 évnek eltelnie ahhoz, hogy a család megnyissa első hamburger standját?
 
Hamburg Steak Hamburg -ból, Németország?
 
Persze Hamburg városa versenghet a legnagyobb eséllyel és valószínűséggel a „hamburger” születésének helyszínéért. A németországi értelemszerűen. Hamburg kikötőváros és feltehetően nem ott született a hamburger, hanem a német emigránsok vihették magukkal a receptet Amerikába. A Hamburg - America Line hajózási társaság tömegével vitte a kivándorlókat az ígéret földjére, már 1848-tól, és a legenda szerint már az első úton, a fedélzeten kapható volt a hamburger. Egy biztos, hogy az első említés, amely marhahúsként jelölte a hamburgi húst már a korai 1840-es évekre tehető
 
1870-ben a New York Times ír a „hamburg steak”-ről, ami már akkor híres volt. Az 1873-as NY Times azt írja, hogy: egyszerű marhahús, ami attól puha, hogy át van darálva és az így kapott húst határozott formába préselik.
Az 1883-as New York Sun így ír róla: "az a lapos, barnás hús pogácsa a tányéron, az egy „hamburg steak”, az emberek hamburgernek nevezik. Nyers marhából készül, össze van keverve hagymával, különböző fűszerekkel és nagyon ízletes”
Szóval a „hamburger” elnevezés legalább 1883 óta létezhetett, korábban, mint ez egyéb említések és kisajátítások: 1885, 1891, 1892, 1895 1898, 1900 és nyilván korábbi, mint a Szent Louis-i Világkiállítás és Vásár. 
 
Hátra van még az a kérdés, hogy ki készített a hamburger szendvicsből igazi hamburgert, vagyis húspogácsát két szelet kenyér között. 1893-ban a renoi Nevada Evening Gazette már említi Tom Fraker népszerű hamburger szendvicseit. Az 1894-es Chicago Daily Tribune és a Los Angeles Times szintén megemlíti a hamburger steak szendvicset.
Hogy hol a szülőhelye az igazi, eredeti hamburgernek, azt nem tudjuk egyelőre, de azt tudjuk, hogy hol nem született. Talán majd egyszer arra is fény derül, addig is jó étvágyat hozzá. Következzen néhány különös hamburger parafrázis: egy ágy, egy női ruha, és végül a hamburger a rácson...
 
 
 
 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

A bejegyzés trackback címe:

https://tedaprajev.blog.hu/api/trackback/id/tr392314578

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Eliot Rosewater 2010.09.22. 15:16:13

Szent Louis? Athén, Texas? Hamburg-ból? Wsiconsin? Hamburger szó kb. 200-szor leírva?

Nem vagyok egy grammar nazi, de azért ez odabasz.

Ted Aprajev 2010.09.22. 16:01:48

@Billy Pilgrim: teljesen jogos: ez így pongyola. egyéb a tartalomra vonatkozó megjegyzés..?:))

Lissakmarci 2010.09.28. 20:41:57

Nezzed meg georg motz Hamburger story filmjet, ha meg fejleszteni akarod a temat.

Ted Aprajev 2010.09.28. 21:44:48

@Lissakmarci: kösz, nem ismertem...de annyira freak nem vagyok, hamburgerből ennyi elég is..:))
süti beállítások módosítása